Az európai gyerekek elhízása és túlsúly problémája

A szakértők évek óta próbálnak figyelmeztetni minket egy súlyos jelenségről, ami a legfiatalabbakat érinti. A vizsgálat elkészítéséhez 38 országot ellenőriztek le, és több mint 250.000 gyermek súlyát mérték meg. A fiatalság mondhatni megbukott, mivel egyes országokban 40 százalékos elhízási arányt jegyeztek le.

A 6 és 9 év közötti korosztály élete a vidámságról, játékról, futásról, vagyis a gyereklétről szokott szólni. Ma azonban fontos szerepet kapnak az édességek, a gyorséttermek és a fotelkikapcsolódás, ami meghozza az eredményét.

Úgy tűnik, hogy a dél-európai országok valamiért több kövér gyereknek adnak otthont, aminek a hátterében a gyakori nassolás vagy éppen az olcsóbb édességek állnak. Görögország, Spanyolország, Olaszország és Ciprus vezeti az elhízottak listáját, de szerencsére akadnak olyan országok is, ahol alig találni túlsúlyos fiatalt, ezek között vannak a tádzsik, a türkmén, a kazah és a dán gyerekek. Sok helyen a vékonyság egyet jelent a szegénységgel, ezekben a térségekben más betegségeket is figyelembe kell venni.

A magyar fiatalság erős középmezőnyben szerepelt, úgyhogy nem annyira rossz a helyzet, de még van hova fejlődni.

Szomorú adatok

Az ENSZ szakemberei 2008 óta figyelik a gyerekkori elhízást, amihez európai fiatalokat is mérnek. A legkövérebbek Cipruson laknak, ahol a fiúk és a lányok 43 százaléka túlsúlyos. Ciprust követi Görögország, ahol a fiúk 42, a lányok pedig 38 százalékban kövérek.

Spanyolország nem sokkal marad le tőlük, a fiúk 42, a lányok 41 százalékot kaptak. Olaszországban a fiúk szintén 42, a lányok azonban ’csak’ 38 százaléka lett kövér. Magyarországon a fiúk és a lányok 28 százaléka küzd túlsúllyal, ami azt jelenti, hogy majdnem minden harmadik gyerek kövérebb a kelleténél.

Arra a kérdésre, hogy mi áll a probléma hátterében, nagyon egyszerű a választ. A dél-európai gyerekek kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek, alig mozognak, és nagyon szeretik a cukrozott italokat és az édességet. Spanyolországban például a testnevelésórák játékról és focizásról szólnak, miközben minden faluban és városban van legalább egy olyan bolt, ami csak édességeket árul, és az utóbbi években nem kellett bezárnia. A nassolás és a mozgás hiánya meghozza az eredményét, így a túlsúlyos gyerekek még inkább az evésbe fognak menekülni.

Mit lehet tenni?

A fiatalkori kövérség egyetlen pozitívuma, hogy könnyen kinőhető. A felnőttek meg szoktak küzdeni azért, hogy ledobjanak pár felesleges kilót, azonban a gyerekek gyorsan szoktak reagálni a változásra. Amennyiben odafigyelünk az étkezésükre, és nem a gyors, de egészségtelen megoldást választjuk, akkor javulást fogunk tapasztalni. A cukor sajnos mindenkire ugyanúgy hat, felnőttek és fiatalok eszik napról napra, és egyre nehezebben tudnak leállni.

A fiatalkori elhízást meg lehet előzni, azonban mindig otthon kell kezdeni. A szülőnek kell először figyelnie az étkezését és a mozgását, és csak azután kötelezni a gyereket, miután ő maga jó példával tud előállni. Ha pedig az egész család odafigyel az étkezési szokásokra, akkor sokkal könnyebb lesz a fogyás.

Megosztás

További olvasáshoz ajánljuk

Kicsit sem tipikus jakuzzik a nagyvilágban

2021. október 6.|

A folyamatosan fejlődő technológia nemcsak a kényelmünket, hanem a luxust is egyre magasabb szintre emeli. Ma már olyan berendezéseket kapunk, amik pár évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak, miközben ma a szemünk se rebben. Pár éve luxus,

A vikingek és a skandinávok történelme

2021. szeptember 17.|

A vikingek és a skandinávok történelme rengeteg filmet és könyvet inspirált, ami teljesen érthető. Skandinávia erdős, hegyes-völgyes vidéket rejt, ahol az emberek megszokták a gyönyörű, de fagyos környezetet. A helyiek csak normannoknak vagyis északi embernek